Sokszor látom, hogy a szerelembe esést megnehezíti a belsőleg kialakított kép a jövőbeli társról. Ahogy elképzeljük, hogy milyen életünk lesz, hogyan fogjuk eltölteni a nyaralásainkat és milyen módon neveljük majd a gyerekeinket. Ezzel előre is rohantam, hiszen a bizonyos nagy Ő-nek is meg kell felelnie rengeteg mindennek. Természetes, hogy vágyunk egy társra. Inkább az a kérdés, hogy megkönnyíti-e az életünket, ha kiforrott képpel rendelkezünk valakiről, akit még nem is ismerünk.

Nemrég hallottam egy javaslatot, ami szerint érdemes játékként felfogni az ismerkedést. Hogy lehetne ezt értelmezni? Nem teszünk fel mindent azért, hogy összejöjjünk valakivel! Nem adjuk oda magunkat, hanem mutatunk magunkból, és ha tetszik, amit tapasztalunk, jól érezzük magunkat a másik személlyel, akkor haladunk tovább. Véletlenül sem a másik érzelmeivel játszunk! Sokkal inkább megengedjük magunknak azt, hogy kiforrhasson ebből valami, és később döntünk. Adhatunk időt magunknak és a másiknak is, hogy a nekünk megfelelő tempóban haladhassunk.

Maga az ismerkedés járhat izgalommal, sőt szorongással is. Ilyenkor hihetjük azt, hogy csak mi vagyunk ilyen bénák és neoritikusak, de ez valószínűleg nem igaz. A másik fél is lehetséges, hogy izgatott és azon aggódik, hogy el ne rontson valamit. Ezt az érzésünket ki is mondhatjuk. Biztosan nem könnyű, hiszen még nem is ismerjük a másik felet, de sokat jelenthet, ha azt mondom, hogy ideges vagyok ezen a randin, szeretném, ha minden tökéletes lenne. Valószínűleg a másik fél is sokra fogja értékelni ezt a hozzáállást, és együttérzésre, akár hasonló megnyílásra ösztönözheti őt is.

Forrás: Dr. Hevesi Krisztina és Dr. Domján Mihány nyomán